Klimax: könnyed nyári receptek érintetteknek

A tojásfehérjét kemény habbá verjük, és óvatos mozdulatokkal a babos masszába forgatjuk. A tészta felét 24 cm átmérőjű, kivajazott tortaformába simítjuk, majd a sütőbe tolva kb. 15 perc alatt megsütjük. Azután a tészta másik felét ugyanígy megsütjük, összesen két lapot kapunk. A meggyet lecsepegtetjük, kinyomkodjuk, a ricottával és a cukorral összekeverjük. A zselatinlapokat 2 percre hideg vízbe áztatjuk. Azután a vízből kivesszük, kinyomkodjuk, és a gyümölcsös-ricottás töltelékbe keverjük. A krémet a két tortalap közé kenjük úgy, hogy 2 evőkanálnyi a torta tetejére is jusson belőle. Amikor a torta elkészül, hűtőbe tesszük, és legalább 1 órát dermedni hagyjuk.

(A recept Aradvári-Szabolcs Mariann – Dr. Mák Erzsébet – Végvári Viktória Menopauza című receptkönyvében található. A dietetikusok által összeállított kötetben 57 recept és étrendi ajánlás található)

Bolognai lencséből
Egy hagymát, egy gerezd fokhagymát és 90 g kockázott répát pirítsunk meg, egy kávéskanál cukorral karamellizáljuk. 500 ml zöldségalaplével öntsük fel, 100 gramm vörös lencsével, 20 ml paradicsompürével 15 perc alatt főzzük meg. 1-1 ág rozmaringgal, oregánóval, kakukkfűvel ízesítsük. A metélthez 400 gramm cukkinit csíkozzunk fel, olajon süssük át 2 perc alatt és már tálalhatjuk is.

A többi a következő oldalon található

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *