Félálomban felnevettem, aztán mezítláb mentem utána, óvatlanul, védekezés nélkül. Gyertyákra számítottam, esetleg reggelire, semmi többre.
A nappaliban viszont megálltam. A ház furcsán csendes volt, mintha figyelne. A szoba közepén egyetlen fa szék állt. Régi darab, gondosan kifényesítve, valahogy ismerős, csak még nem tudtam, honnan. A háttámláján összehajtva egy takaró pihent. Összeszorult a mellkasom, és még mielőtt az agyam utolért volna, már tudtam, mit látok.
Az anyagot azonnal felismertem.
A nagymamám kötényének egy része.
Egy darab az első koncertpólómból.
Egy csík a függönyből, amit az első albérletünkbe vettünk.
Minden négyzet egy emlék volt, az életem apró darabjai, egymáshoz varrva, türelmes gonddal.
A többi a következő oldalon található