Az emberek, akiket nem ismerünk igazán

elfordítani róla a tekintetem. Figyeltem, ahogy letörli az ablakpárkányt. Ahogy megáll egy pillanatra, mielőtt megemel egy törékeny tárgyat. Mintha minden mozdulatában ott lenne valami belső ritmus. Amikor végül megszólaltam, a hangom bizonytalan volt.

A művészet és a vágy

– Láttam… a képeidet. Megdermedt. A rongy a kezében megállt, a válla kissé megfeszült. Lassan fordult felém, és a szemében ott volt a félelem. Az a fajta félelem, amit akkor látni, amikor valaki attól tart, túl sokat mutatott magából.

– Remélem, nem baj – tette hozzá gyorsan. – Épp ellenkezőleg. Leültünk. A konyhaközepén, két széken, idegenként

és mégis valahogy nagyon közel. Mesélt. Arról, hogy gyerekként rajzolt, amikor a szülei veszekedtek. Hogy a festés lett a menedéke. Hogy nappal dolgozik, este alkot, éjszaka álmodik

A felfedezés hatása

– Mintha túl nagy lenne bennem ez az egész vágy – mondta halkan. – Néha azt gondolom, jobb lenne elengedni. Abban a pillanatban összeszorult a torkom. Mert rájöttem, hogy én mikor engedtem el. Észrevétlenül, konfliktus nélkül, kényelmesen. Amikor a biztonság fontosabb lett, mint az izgalom.

A következő héten hozott egy mappát. Fekete volt, kissé megkopott. Úgy tartotta, mintha valamitörékeny dolgot adna át.

A többi a következő oldalon található

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *