A mosogatást nap mint nap végezzük, hiszen a szennyes edények tisztítását így tudjuk hatékonyan véghezvinni. Csak egy kis mosogatószer, egy szivacs, pár tisztító mozdulat, és már tisztának is tűnnek az eddig koszos edények. Azonban ez a kézzel való mosogatás sajnos nem mindig olyan hatékony, mint azt joggal gondolnánk.Ugyanis olyan tisztítási szokások éppen azt biztosíthatják, hogy a baktériumok visszakerülnek az edények felületére.
A szivacshasználat hátulütöje
A mosogatóvacs szinte minden háztartásban megjelent, viszont sok esetben ugyanazt a szivacsot hasznos napokon vagy akár heteken át, anélkül hogy lecserélnék. Mert sajnos a nedves, meleg környezet ideális feltételeket teremt a baktériumoknak ahhoz, hogy szaporodjanak. Ha ugyanazzal a szivaccsal tisztítjuk az edényeket, majd ezt követően a konyhapultot vagy a mosogatót, akkor a baktériumok könnyen egyik felületről a másikra átkerülnek. Javasolt a szivacsokat rendszeresen lecserélni, és használat után alaposan kiöblíteni, majd hagyni teljesen megszáradni.
A mosogatóba halmozott szennyezett edények
Vannak olyan konyhák ahol bizonyá vált, hogy a szennyes edényeket a mosogatóba teszik és otthagyják beáztatva. Viszont a túl hosszú áztatás nem mindig jó, mert álló vízben a baktériumok könnyebben elszaporodnak, különösen akkor, ha az edényeken ételmaradék is található. Ennek tükrében mindenképp azt javasoljuk , hogy az áztatás csak rövid ideig tartson, vagy az edényeket azonnal mossuk el.
A többi a következő oldalon található