Egy dobozzal kezdődött.
A padláson a télikabátja mögött, egy kifakult virágmintás sálba csavarva, évtizedek csendjével lezárva, ott volt egy cédrusfa láda, amit még soha nem láttam nyitva.
Kíváncsian felemeltem a fedelet.
Por kavargott a ferde délutáni fényben – aranylóan, lassan, mintha maga az idő lélegzene.
És ott, selyempapírba rejtve, mint elásott kincsek, karcsú üvegcsövek voltak, hűvösek és finomak, mint a szitakötőszárnyak.
Csillogott – borostyán, citrin, smaragd –, mindegyik hegyén egy apró, bonyolult horog virított.
Először nem értettem.
Talán egy elfeledett karácsonyi csillogás?
Koktélkeverők egy réges-régi buliból?
Valami furcsa kézműves kellék, amit „csak a biztonság kedvéért” félretett?
De ahogy gyengéden tartottam az egyiket az ujjaim között, valami megmozdult.
Nem rendetlenség volt.
A többi a következő oldalon található
